Voltunk a Hohe Wandon sziklát mászni, heten, május elején. Csoda volt, hogy elengedtek, s hogy végül, bár én voltam a legkevésbé gyakorlott, mégis másztam sziklát én is. Harmadik voltam két fiú mellett, én másztam utolsónak, s vettem ki a közteseket útközben, amivel biztosítottuk magunkat. Egészen lenyűgöző volt, nemcsak a hely és a kilátás, nemcsak az, hogy megmásztunk egy cirka kétszáz méteres sziklát (kétszer),

hanem maga az ott lét, az a bizonyosság, hogy hiába nem olyan könnyű, föl fogok mászni, mert van hozzá erőm és ügyességem, és persze nincs más út, mint fölfelé; egyszerre rábízom az életemet a társakra és a felszerelésre, és vagyok mindeközben egyedül, csak a szikla, a hátam mögött mélység és magasság, és az út, amin éppen vagyok. S szabad ég alatt is aludtunk. Jó volt a társaság, az út, a kihívás, a ragyogó nap és a szél, a búzasör, minden.

Ma volt három gyerekcsoport és egy nyugdíjas a múzeumban. Az kis elsősök (akik az én régi tanító nénimmel voltak) a kezemet fogták, meséltek nekem, egyszerre többen, így fejezték ki, hogy tetszik nekik ez az egész; a kiskamaszok közül néhányan sütit vettek nekem, a nyugdíjasok meg belém karoltak és meséltek és énekeltek. És ezekért szép tulajdonképpen itt dolgozni. Meg azért, mert érzem magamban azt az erőt is, - ugyanazt, ami felvitt a sziklán - hogy ha úgy akarom, akkor átalakítom a dolgokat, nem elszaladok a probléma elől. Ha úgy akarom.

És ez ugyanaz az erő, ami kivisz reggelenként futni, ami leültet írni a családi legendákat,  ami végiggondoltatja velem az irányt, amerre megyek, s ami megmutatja: igen, ez vagy. Megteheted, hogy a munka után sziklát mászol, majd kiülsz a kertbe egy pohár borral meg egy szájharmonikával, és csak zenélsz, énekelsz, verset olvasol és hallgatod a madarakat. Úton vagy.

A szárnyas idő árbocomra szállt,
fehér dalát vijjogva szüntelen,
s én térdre hullva nézem, hallgatom,
vitorlámat levonni nem merem.

A szelek mérge marja arcomat,
romlásnak indul két erős karom,
a reményt sötét moha lepi be,
és nem köthetek ki a nyugalom
partján, ahol a csöndet gyerekek
hangja űzi, s a viruló liget
virágszirom-arcú asszonyának
koszorújából bimbó integet.

Vitorlámat levonni nem tudom.
A partot nem, az eget nézhetem.
A szárnyas idő árbocomra szállt,
és fészket rakott hervadt mellemen.

Sáros, havas künn a hegyoldal,

egy vándor megy az éjen által,

a szíve telistele gonddal,

és a cipője tele lábbal.

(Kosztolányi ford.)

Hát kérem, szépséges születésnapom volt, és még van belőle pár óra. Úgy kezdődött, hogy szabadnapom van, nem is kellett külön kérni. Úgyhogy aludtam, amíg csak jólesett.  Reggelire a tegnapi meggyes-túrós tortát ettük, ebédre pedig bazsalikomos-paradicsomos mozzarellát (szeretem az olasz konyhát, na). Délután a Jánossal elmentünk a Kiskőrösi utcai kertbe, én bozótot nyestem (orgonát, vadszőlőt, puszpángot), ő gumit cserélt a kocsin, szép idő volt, jó volt. Aztán sok-sok könyv (Mika Waltari: Szinuhe, Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve, Alexander MacCall Smith: The Tears of the Giraffe, egy olasz nyelvkönyv, Nemes Nagy Ágnes versei, stb.) Aludtam is, sétáltam is, és sok-sok baráttal beszélgettem, és még többre gondoltam, és néztem a lenyugvó napot, hallgattam a madarakat. Bach is tőlük tanult.

Jó kis hónap volt ez. Utaztam sokat, pizzát is sütöttem, voltam táncolni (nagyböjt ide vagy oda), voltam a pusztában egy napot, időnként most már kreatív munkát is végzek (nyomozójáték, gyógynövényséta, nagyboldogasszonyos kirakó, pillangó és zsiráf a kavicsokra), és kertészkedtem. Kaptam egypár profi fotót, és elmentem egy klezmer koncertre, egyedül.

Jó kis év volt ez. Diplomát szereztem, voltam Spanyolországban és Olaszországban, szereztem munkát (most már látszik, hogy mi minden lehetne belőle, ha), és néhány barátot.

Van múltam, jelenem és van jövőm, s dolgozok azon is, hogy mindenki másnak is lehessen, akivel csak találkozom.

Eszembe jutott ma este a régi piarista tanítás előtti és utáni ima, és akkor csak ledaráltuk, de ma minden szavával egyetértek. Úgy tűnik, arra vágyunk, amire akarunk, de mégsem mindegy, hogy az milyen irányba visz.

Álmomban hegedűn játszottam és szánkón száguldoztam. Szép az élet!

majd jovok. ertelmesen is. tavasz van. közeleg a husvet es a nagyhet. a napok tagoltak, csurig jo emberekkel. pomaz, budapest, veszprem, babits és jonas. majd leszek kevesbe avantgard is, most ennek van itt az ideje. erdekes emberek vannak a metron.

es vannak helyzetek, amikor hutlen lesznek a szavak, de legalabbis cseberben probalnak hagyni. en meg a hetkoznapokat hagyom vederben, no lam.

Szürreális mozzanatok:

hagymaültetés,

Debreceni kiruccanás,

hagymamártás balzsamecettel vacsorára,

hajnali salátakészítés kortárs komolyzenére (na ez teszi szürreálissá),

reggeli futás a völgyben,

színes-szalagos  sárkány az égen,

naplementék a Benedek-hegyről,

a Presszó közönségrétege szombat éjszaka,

s új lendület a tervezgetésben (most épp gyógynövénytúra gyerekeknek). Végül is egyedül is meg kell tanulni dolgozni.

Hosszabbodnak a napok, hosszabbodnak a tervek, hívogat az út a Veszprém melletti pusztákba.

És ezt énekeljük majd a nagyhéten, csak lehetőleg még szebben :)

Áldott napokat, megnaposulást! :)

"Nekem ne legyen boldog és világoskék az irodalom, hanem fekete, mint az alvadt vér, hazudni bárki tud honorárium nélkül is, de aki pénzt vesz fel érte, az igazat beszéljen."

hallom a tavaszt a madarakban és érzem a szélben! úgyhogy vettem egy cserép virágot.

és polcokat csináltam, és furulyáztam, és színházba mentem, és lelkészségre. Valamint rendet tartok, lassan már virágot is tarthatok :)

pár napja még a személyimet is elkérték egy kocsmában. Igaz, amikor legutóbb ott jártam, még kiskorú voltam. De a pincér azért nem volt ugyanaz.

És voltam esküvőn, lagziban, majd másnap munkában. Nagyon jó volt, lehetett bolondozni, mert a menyasszony elég bolondos, hogy nehéz legyen rajta túltenni - szóval egészen életszerű volt minden, ami nem hátrány.

És itt a bagolycicó. Ajándék.

1. Nem tudom, ki kívánta nekem, de szépeket álmodtam: Reykjavíkon voltam, ahol szikrázó napsütés volt, rózsaszínben virágzó fák, havas sziklák, sok ember és tajtékos tenger. Aztán a repülő ment tovább. Amerikában is voltam, láttam éjszaka szivárványt az égen. Egy óriási templomi karzaton néptáncot táncoltam valakivel, és játszottam egy még meg nem született kisfiúval is.

2. Bevetettem magam a konyhába is: sütöttem szilvás sütit, csináltam rozmaringos májkrémet és túrós-hagymás rakott gombócot. Egyik sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de mind hamar elfogyott :)

3. voltam korcsolyázni munka előtt a csónakázótavon, szánkózni munka után (lila foltokat kaptam a kerítéstől), és havat is söpörtem minden mennyiségben. Jók is a téli sportok! Már csak a szauna hiányzik:)

4. Megjött a lektori vélemény, vagyis a szempontok és a motiváció, hogy sajtó alá rendezzem a szakdolgozatomat. Jó kis meló lesz. Meg még levéltáraznom is kell egy másik helytörténeti cikk ügyében, éljen a tudományos munka.

5. Elolvastam egy svéd krimit, hogy tudatosítsam magamban, a világ nem mindig olyan rózsás, mint amilyennek én hiszem. Hát, ezek után nem biztos, hogy kifejezetten biztonságos helynek tartom Svédországot, de a világról alkotott véleményem gyökeresen nem változott. A föld teli van jó emberekkel. És vannak néhányan, akik rosszat akarnak. És ezek közül egypárnak még az eszközeik is megvannak hozzá, és így lesznek egyre többen, akik figyelmen kívül hagyják a bennük lévő jót, és a kényelmesebb megoldást választják. De a "soha ne add fel" itt is igaz.

6. Még egy áttörés: Edmondo de Amicis könyvét, a Szívet olvasom eredetiben, olaszul. Meg a Hamletet angolul. És megtaláltam a szegedi nagyapámat az egyik Veszprém megyei lexikonban. Mikre nem jó az érsekségi könyvtár!

Amikor egy gyerek átölel és megfogja a kezem.

Amelyik nap van naplemente, azt mind látom. Nagytotálban, szélessávon, a teljes színskálán.

A könyvesbolt néha helyben olvasós könyvtárként tud működni, és igazán remek könyvek vannak, amiket érdemes elolvasni.

Ha ügyesen kérdezek, izgalmas dolgokat tudhatok meg a hegedűkészítésről egyenesen a mestertől.

A kávé finom és olcsó.

Ebédszünetben kiállhatok a vár fokára, ahol fúj a szél és látni a Bakonyt; vagy bemehetek a Bazilikába egy kicsit.

Hogy változatos, sokféle dolgot csinálok: tárlatvezetés, kézműveskedés gyerekekkel vagy nélkülük, programok kitalálása, kreatívkodás, kapuban ácsorgás a napon, érdeklődő embereknek mesélés, színdarab készítése (ma például csatalovakat csináltunk).

Hogy sokat tanulok magamról.

Hogy a legtöbb munkatársam alapvetően velem azonos értékrendű.

Hogy időnként imádkozunk reggel közösen, mert mindig van miért.

Hosszú napokat és hosszú utakat hagytam magam mögött, noha nemigen mozdulhattam sokfelé. De úgy tűnik, a decemberek ilyenek, a dolgok újragondolására késztetik az embert.

Volt szilveszteri buli, három napos (a segítségeknek ezúttal is köszönöm :)), volt benne lányos teázás, perui lányka vendégül látása, kutyasétáltatás, kocsifelélesztgetés (sikertelenül, sajnos), tengerparti ücsörgés a szobában. És persze sok-sok jó barát és kedves ismerős.

És nem, nem ez volt a legnehezebb a hónapban, hanem alkalmasint szembenézni a saját korlátaimmal, egy kicsit a mások által tartott tükörbe tekinteni, és elfogadni az ott látott képet.

Most azonban, azt hiszem, egy kicsit mozgásba lendültem. Például elkezdtem a határidőnaplót arra használni, hogy a feladataimnak határidőket szabjak. (végül is a neve ezt mondja, csak már nem figyelünk rá :))

És összeírtam, milyen országokba és helyekre szeretnék elutazni a következő néhány évben: Olaszország, Nagy-Britannia - Skócia, Isztanbul, Prága, Peru.

Van a tévében egy műsor az m1-en szerdán kilenctől, On the spot - egy magyar fiú és lány járják a világot, s amely országban politikailag vagy emberileg nem stimmel valami (ez tulajdonképpen mindenre ráillhet így vagy úgy), oda elmennek, és titokban, de legalábbis ügyesen riportot csinálnak. És ez nagyon jó!

Jó egy kicsit rálátni a dolgokra, jó dolog tudni, hogy ilyet is lehet csinálni, és jó dolog aztán felállni a képernyő elől (ez persze a számítógépre is vonatkozik), és elkezdeni élni.

Minden nap kiállhatok a vár fokára, és minden nap van egy naplementém!

A végére egy gyönyörű, kedves zene, Skóciából. Az élet akkor is szép, ha néha még nekem is mást volna kedvem mondani.

Minden évben más az, amitől igazán ünnep lesz számomra a karácsony. Talán az lenne egyszer a csoda, ha egy évben valamennyi megjelenne.

Mert volt olyan, hogy a pásztorjáték volt, amikor én voltam Mária, és minden próbán voltak (persze, a Józseffel jól elpoénkodtunk nagy komolykodva).

Volt, hogy az ajándékkészítés, ahogy egész adventben titokzatoskodás és felkészülés ment.

Volt, hogy a közös süteménysütés vagy a vacsorafőzés.

Vagy az éjféli mise előtti fél órás koncertre való készülés, a közös éneklés.

Vagy hogy nem voltam itthon, és nagyon vártam már, hogy hazajöhessek karácsonyra (az utóbbi húsz évben azt hiszem, az volt a legkomolyabb honvágyam, nem túl sűrű).

Olyan is volt, hogy egy lelkigyakorlat határozta meg az adventemet,

vagy hogy minden nap rorátére mentem.

Idén az volt, hogy a barátaimra gondoltam, a családra, és írtam nekik, kinek így, kinek úgy, kinek amúgy; volt, akire csak gondoltam, de mindenkit odavittem gondolatban az idén újra éppen megszületett gyermek-Isten elé.

Köszönöm nektek, hogy rátok gondolhattam, hogy vagytok! :)

Az ember olyan, mint a képviselőfánk tésztája. Vagy mint a majonéz, miközben kavarod.

In conclusione, fratelli, tutto quello che è vero, nobile, giusto, puro, amabile, onorato, quello che è virtù e merita lode, tutto questo sia oggetto dei vostri pensieri. Ciò che avete imparato, ricevuto, ascoltato e veduto in me, è quello che dovete fare. E il Dio della pace sarà con voi!

Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Símulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe -
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!
Meddő anyánk gyerekért könyörög.
Barátom, drága, szerelmes barátom,
Akár borzalmas, akár nagyszerű,
Nem én kiáltok, a föld dübörög.

Szóval még egy fontos döntés az életben, amire megértem:

kilépek a kertből, ahol a magam kis körében egy örökkévalóságig lehetnék, jól érezve magam... de az élet nem erről szól. Nem a szélsőségekről van szó, hanem hogy a kényelmi körömön túllépjek, ténylegesen, aktívan, minden percben mérlegelve, hogy ez most fontos-e igazán, és mi a helyes sorrend, és mi az, ami igaz is, jó is és szép is egyszerre. A naplemente ma például az volt.

De nem rizsázom, inkább csinálok. Addig is zene, zene , meg még és még több.

Plüssállatok helyett könyveket tartok az ágyamban. Ez még hagyján. De tegnap este kilencet (!) kellett kipaterolni az ágyamból, hogy tudjak végre aludni, és olyan volt, mint valami abszurd mesében, mindből kellett olvasnom valamennyit, különben valami történt volna. A másik kilenc az ágy alatt volt, úgyhogy megúszta, illetve én úsztam meg - de hogy lehet ez, amikor alapvetően csupán két könyvet olvasok,a József és testvéreit és a Bibliát...

Advent van, ideje leállni az értelmetlen dolgokkal. Mindennek megvan a maga ideje. Most például az írásé és a magányé.

Kedves Isten!

Köszönöm neked a családomat, és köszönöm a barátaimat. És köszönöm a munkám, meg az életem, amit velem együtt alakítasz. És a verseket, a naplementét, a gyerekeket, az utazásokat, a magyar nyelvet. A táncot, az éneket. És a fáradságot is, mert az is sok mindenre tanít. A sírást, a nevetést, a lelkemet, a testemet. Köszönöm, hogy tudok írni. Meg olvasni. És köszi a forró zuhanyt, ami alatt eszembe jutott, hogy írjak neked egy levelet.

Puszi, meg ölelés.

"József tizenhét éves volt, és mindazok szemében, akik látták, a legszebb a föld fiai közt. Megvalljuk, nem szívesen beszélünk szépségről. Maga a szó és a fogalom is unalmat áraszt. Emelkedetten sápadt gondolat, tanáros álom a szépség. Mondják, törvényei vannak: a törvény azonban az értelemhez szól, nem az érzelemhez, amely nem tűri, hogy pórázon vezessék. Innen ered sivársága a tökéletes szépségnek, amelynél semmi elnéznivaló sincs. Az érzelem csakugyan megbocsátanivalót keres, különben ásítozva másfelé fordul. Hogy a merőben tökéleteset lelkesedéssel tudjuk méltányolni, ahhoz olyan odaadás kell a kigondolt és példaszerű iránt, amit csak pedánsoktól lehet várni. Nehéz mélységet tulajdonítani ennek a gondolati lelkesedésnek. A törvény külsőleg tanulságos módon kapcsol; belső kapcsolatot csak a varázslat hoz létre. A szépség mágikus érzelmi hatás, félig-meddig mindig agyrémszerű, s éppen mint hatás rendkívül ingatag és könnyen szétoszlatható."

na jó, egyébként: nyomtató-szerelés, asztalosság-asszisztálás, reggeli Benedek-hegy, alkotó és alkotatlan munka, kommunikáció pozitív és negatív előjellel, megfigyelés, gondolkodás, sok hallgatás, három liter víz, olasz mese, tangó, félig kész legenda, ballada.