Különösek ezek a finn nagyvárosok, Turku még csak-csak, de ott van Tampere és Helsinki, az ember gyanútlanul sétálgat, és egyszerre csak a lábánál csahol a tenger, az előbbi esetében néhány gigantikus tó. A normálisnál háromszor akkora sirályok meg majdhogynem tetőtől talpig végigmérik az embert, amint éppen egy teknősbékán ácsorog, hát micsoda dolog ez, nem hagyni az embert nyugodtan nézelődni?
Ráadásul újra rájöhettem, hogy az a fajta megfigyelőképesség, ami minden egyéb normális ember sajátja, az belőlem teljes mértékben hiányzik: egészen tegnapig hírét sem hallottam ugyanis a Fazer csokoládégyárnak (pedig ugye bármely üzletben megtalálhatom, csak a márkát kell figyelni, nem az árat és az ízt). Ezen kívül az általában kizárólag karácsony táján jelentkező édességcsömör is leselkedik az emberre az ilyesfajta helyeken, pedig igazán alig kóstoltam valamit. Vonka úr talán megoldotta az efféle helyzeteket, az emberiségnek azonban még sokat kell feljődnie, ha utol akarja érni a saját fantáziáját. Mármint bizonyos tekinteteben. Sebaj, időnk, mint a tenger.
A Jóisten elém pottyantott egy lehetőséget: immáron gyerekcsősz is vagyok. Lassan nekem is majdnem olyan tarka lesz a Curriculum Vitaemben eddigi foglalkozásaim felsorolása, mint mondjuk József Attiláé.
Szóval egy nyolcéves, kétnyelvű gyermekre vigyáztam, aki értett ugyan magyarul, de a lehető legritkább esetben szólalt meg, ha már nagyon muszáj volt, vagy néha még akkor sem. Ellenben arckifejezésekkel és hümmögésekkel nem fukarkodott (ezekkel azonban nehezen lehet elárulni, hogy éhes-e, vagy hogy melyik figurát akarja tippelni a játékban).
A mai nap nagyrésze tehát ezzel telt, s hogy a kellemest a hasznossal összekössük, ezután jött az úszás meg a szauna a női napon. A tengert sajnos nem helyettesíti, a Balatont még kevésbé, de kicsire nem adunk.
Mármint szó szerint. Most épp Szabó Magdát olvastam, miért ne.
A szavakból jellemek kerekednek ki, a jellemekből események, de minden egyes szó mögött ezernyi más dolog rejtőzik, amit nehéz kibogozni, mert visz előre a feszültség; újra-újra el kell olvasni, figyelni a kommunikáció képtelenségét és a szavak hatástalanságát a szavak mindenhatóságán keresztül. Ez ám a nem semmi.
Minő meditatív sport a biciklizés!
El lehet meditálni például azon, hogy Turku hogyan lett a finn adven/karácsony fő városa. Mert az: még le sem égtek a halottak napi gyertyák, néhány utca már csudafagyosan szikrázik a kék karácsonyfáktól. Nem elég egy hónap várni a Joulupukkit, még egy hónap szükségeltetik, rögvest a vér-és pocsolyafagylaló Halloween után. Mert persze, csodás dolog várni valamit, egy ünnepet, készülődni, hangulatba ringatni magunkat, hó, hideg, sötét, de fények, meleg kesztyű, ajándék.
Igazán nem akartam túl szarkasztikus lenni, csak az utcai karácsonyfák november másodikán sokkoltak kicsit. Én kérek elnézést.
Boldog karácsonyt!
Ja, nem.
Lehangoló novembert!
Ez sem az igazi. Hiába, ebből már nem mászom ki.
(vállvonogat) (elmegy olvasni)
Honnan tudja az ember, hogy Finnországba hamarabb jön a tél? Onnan, hogy az erkélyre kirakott ruhák csakhamar a saját lábukra állnak, életre kelnek, majdhogynem állampolgárságot követelnek.
Magyarul keményre fagynak.
Nahát, sikerült ma pikkupullatot, egy édes-forma, zsömleszerű kardamomis finn cipócskát csinálnom (a szokásos heti kenyér helyett, de mint kiderült, a vesződség vele kábé ugyanannyi). Foszlós és jó.
Emellett rájöttem, milyen kreatívvá tesz a csóróság: ha nincs semmi, amivel az ember kitömje a baglyot, amit barátoknak varrna, még mindig ott van a használhatatlan esernyő vászna, ami eddig csak falikép gyanánt szolgált. Ha elmegy az áram, van gyertya. Ha üres a szoba, könyveket és faleveleket kell szerezni. Ha pedig minden elfogyott, amit adni lehetne, az ember énekel, verset mond, köszönömöt vagy csak fél almát, esetleg akármi mást önmagából.
Jókora beszélgetések közepette néha középiskolásnak érzem magamat, néha meg egészen felnőttnek. Ez ám a szép :)
A TÁVOLABBI JÖVŐ
Nem kell kétségbe esni. A messze jövő szép lesz.
A szélvert pusztaságon ledőlnek a falak,
és sírok, műemlékek, acélhidak meg gépek
mind elporladnak néhány százezer év alatt.
Pár millió esztendő múlva, új csillagképek
alatt szelíd fejével kibujik a moszat,
ismeretlen virágok nyílnak, mert a természet
variál, mikor játszik, nemvárt fenevadak
születnek s egy merőben különböző embernem.
Vagy a miénk jön ismét? és imádja a szépet,
gondolkozik, fúr, farag, szeret, sír, örül, élvez,
ír, épít, fest, kutatja: mi a mindenség titka,
s nagyon fél a haláltól, de mégis elpusztítja
önmagát és a Földet? Merem remélni, hogy nem.
Régen éreztem ekkora szabadságot.
Előttem sziklás erdő, a világ tetején vagyok. Sok ösvény fut keresztbe-kasul, de nem muszáj azokat követnem, igaz, nem is mindig látszanak. Az én utam arra visz, amelyet választok. Céltalan bolyongás lenne?
A célom az, hogy bolyongjak. Csúszós a topán a meredek sziklán, útban van a tarisznya, megküzdöttem, hogy feljussak. Amíg örömet lelem a figyelésben, addig baj nem lehet. Fakó az ősz? A színeket így sem lehet megszámlálni.
Látom, bizonyisten látom a nyomaikat. Teli van az erdő képzeletszülte lényekkel.
Tág a lég, tág az út, tág a világ. Tág az ember.
Minden belefér.
És ha egy este a mezítlábas, furcsa diák-hajléktalan rád néz és mosolyog, akkor nem mész el mellette, tapintatosan, mintha észre sem vennéd, hanem megállsz, énekelsz neki egyet, és te is mosolyogsz. És meglátod, mikor tud kivilágosodni az éjszaka is.
Olyan, mintha álomban járna az ember. Az ég tündérszoknyakék.
(L. E. az örök)
mint azt ti is mindjárt meglátjátok.
Először is addig aludtam, míg ki nem vetett az ágy. Aztán korrektúrázgattam, míg el nem indultam a városba. Ott aztán úszás-szauna-úszás-szauna volt a program, majd egy csodás színes, extra hosszú manósapka talált bennem gazdára. Aztán bementem a turkui Art Museumba ingyen, mert minden pénteken van erre lehetőség; és kedves mosolyra fakasztottam a teremőröket azzal, hogy folyamatosan jegyzeteltem. Aztán beszereztem néhány Vejnemöjnent, miért is ne. Az evés sajnos nemigen fért bele a programba, ám néha igazán háttérbe szorulhat a lélek kívánalmai mellett. De mivel a piacon zárás előtt lehet találni egész olcsó gyümölcsöket, ezért feltaláltam a banános rántottát.
Taramm, szép az élet!